26. Szörnyszülöttek

2013.10.26. 18:15

26. Szörnyszülöttek (1932) - Freaks

freaks.jpgTod Browning neve a Drakula kapcsán lehet ismerős (a maraton folyamán egyszer már megemlékeztem róla). Azon a filmen kívül nem sok ismert filmje akad. Egyedül talán a Szörnyszülöttek az, amelyet ki szoktak emelni a munkásságából, és nem is teljesen véletlenül.  A Szörnyszülöttek egy meglepően bizarr alkotás, amely a 30-as években kifejezetten botrányosnak bizonyult, sőt az Egyesült Királyságban be volt tiltva 30 évig.

Most persze gondolhatjátok, hogy "Te úristen milyen horror ez?", de egy kicsit ki kell ábrándítanom a közönséget. Ugyanis nem igazán tudom tiszta horrornak tekinteni a Freakset. Inkább éreztem egy fajta noir kezdeménynek. Bűnügyi történet, sötét hangulat, femme fatale stb. Persze ez nem jelenti azt, hogy a  Szörnyszülöttek egy rossz film, mert éppen ellenkezőlegek, csak tiszta horrort ne várjon senki... leszámítva a végső "leszámolást", mert az még mai szemmel nézve is félelmetes.

A Szörnyszülöttek ültek egyik nagy pozitívum, hogy nagyon reálisnak, hihetőnek tűnik. Ez nem véletlen, hiszen Tod Browning valódi fogyatékos embereket kereset fel a projekthez. Tehát, akiket láttok a filmben, azok tényleg valódi embereket, és nem trükkök vagy maszk munka.

Azonban a filmnek van egy igen súlyos gondja: a szétesettsége. A film alig több, mint 60 perc, emiatt nagyon szétesőnek tűnik a film. A rövidsége, annak a köszönhető, hogy anno egy jó adagot kivágtak a filmből (és még így is botrányos alkotás volt). Sajnos ez érződik is rajta, és bár - a leírtak alapján - volt olyan jelenet, amelyről nem bánom, hogy nem került be a "végső" változatba, de ettől függetlenül nincs jól felépítve a film. Egyik szereplőről ugrálunk a másikra, anélkül, hogy komoly karakterépítés lenne. A főszál még működik, de a mellékszálaknak mintha alig lenne bármilyen szerepe.

A Szörnyszülöttek a korszak egyik sajátos, bizarr alkotása, amely sajnos pont a hiányossága miatt nem lesz akkora film, mint amilyen lehetett volna. Ennek ellenére mindenképp érdemes megnézni, mert nem sok hasonló film készült a 30-as években.

A bejegyzés trackback címe:

https://imaginarium.blog.hu/api/trackback/id/tr735600608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása