A címet olvasva sokakban felmerülhet, hogy mégis miről beszélek. A Grand Theft Auto V pénzügyi sikerét nézve ez a kérdés még inkább furcsának tűnhet, azonban a helyzet koránt sem olyan egyszerű, mint amilyenek elsőnek tűnik. Figyelem az eseményeket, amelyek a videójáték világában történek, és köztük egy csomó olyat vesszek észre, amely "elősegítheti", hogy 30 év eltettével egy újabb krach következzen be. Van, hogy egy-egy komolyabb cég végső soron meghozza azt a döntést, amely nem csak neki, de az iparnak is jót tesz (Microsoft - az Xbox 1 mégse öli meg a használtjáték-piacot), azonban még így is van bőven intőjel. Fennáll a lehetősége egy újabb összeomlásnak, még ha nem is lesz akkora méretű, mint a 80-as években.

 

Az első összeomlás

Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy mi történt az első krach  idején. 1983-t írunk, mikor éppen a videójáték-ipar a csúcson van. Csak abban az évben 3,2 milliárd dollár bevételt termelt ki. A kilátások biztatóak voltak, azonban két évre rá a bevétel 100 millió dollárra zuhant vissza. A recessziónak több oka is volt (pl. az otthoni számítógépek megjelenése), de a fő okozója mégis a nagy mennyiségben érkező gyenge minőségű játékok voltak. A piac telített volt velük, ráadásul egy idő után nagynevű, nagy várakozást övező játékok is hatalmas kritikai és pénzügyi bukásnak bizonyultak. Játékok, mint az E.T. és Pac-Man Amiga 2600-as változata jelentősen rontott az Atari megítélésén, aki akkoriban az uralkodó cég volt a piacon.  Persze hiba lenne azt állítani, hogy ez a két játék volt a kizárólagos okozója az összeomlásnak. Itt sokkal inkább egy folyamatról érdemes beszélni. Egy idő után a játékosok elvesztették a bizalmukat, és elfordultak a piactól. Végső soron a Nintendonak sikerült életre kelteni az ipart, neki köszönhető egyáltalán, hogy ma még beszélhetünk videójátékokról.

A továbbiakban párhuzamot kell keresnünk a 80-as évek és a napjaink eseményei között. Meg kell vizsgálni, hogy mik azok az események, amelyek növelhetik (növelik) egy újabb krach bekövetkezésének esélyét.

 NES-Console-Set.jpg

Franchise-ok elpusztítása

Az elmúlt egy-két évben egyre több játékos érezheti úgy, hogy egy-egy kedvelt franchise-át valamilyen módon sikerült tönkretenni a különböző kiadóknak. Ezen cégek közül általában egyet szoktak rendszeresen kiemelni, és a továbbiakban főleg (de nem kizárólag) ezzel a kiadóval fogok foglakozni: Electronic Arts (EA).

Ha meg kéne neveznem a jelenlegi, leginkább utált játékkiadót, akkor mindenképp az EA-t kéne választanom. Az Electronic Arts  majdhogynem szitokszóvá vált a játékosok körében (zsinórban kétszer "nyerte" el a Consumerist Amerika legrosszabb cége díját.) Ez nem is teljesen meglepő. Sokan úgy látják, hogy az EA sorba pusztítja el a különböző nagy franchise-sokat (meg a hozzájuk tartozó fejlesztőcsapatokat.), és nem állítanám, hogy ebben nincs igazság. Ahhoz, hogy megértsük, mégis miért érdemelt ki EA ezt a negatív képet, szemügyre kell vennünk azt a játékot, amely (vagy amelynek egy bizonyos eleme) a legnagyobb csalódást váltotta ki a közönségtől: Mass Effect 3. Bár a játékosok többsége teljesen elégedett volt a játékkal, sőt a játék 98%-ában úgy érezhették, hogy a harmadik epizód a legjobb rész a trilógiából, azonban egy elem mégiscsak tönkrevágta az élményt: a befejezés.electronic-arts.png

A rajongók nem akarták elhinni, hogy az a trilógia, amelynek részei egyenként 25-30 óra játékidőt ölelnek fel, és egyenként kb. 60$-ba kerülnek (és akkor még nem számoltuk a DLC-ket) így ér véget. Ellentétben sok játékkal, a Mass Effect széria komolyan történet központú, ahol minden döntésednek van valamilyen súlya (pl. a második részben gyakorlatilag minden társad meghalhat, ha a rossz döntéseket hozol), valamint kidolgozott, empatikus karakterekkel és frappáns dialógusokkal bír... egészen az utolsó 15 percig. Hogy nagyon ne lőjek le "poénokat", csak annyit árulok el, hogy a befejezés elkapkodott, logikátlan, nagyon komoly "történeti lyukakat" hagy nyitva (vagy inkább csinál), de a legborzasztóbb, hogy nem csak a világ a szabályait, de a széria egész eszmeiségét is földbe döngöli.

Nyilván ilyenkor el kell gondolkodni azon, hogy kinek van ebben a legnagyobb felelősége. A játék megjelenése óta elég sok olyan "titokra" derült fény, amelynek köszönhető, hogy a befejezés olyan lett, mint amilyen:  a fejlesztőket sietette az EA; az írói stáb több, mint 90%-t kizárták; a játék fejlesztésének végén dobtak el teljes történeti elemeket stb. Nem lehet azt mondani, hogy Bioware nem hibás a dologban - mert ennél kisebb baromságot, amelyet befejezés címen adtak el, bárki képes lett volna írni - de azért egyértelmű, hogy elsősorban EA, aki sáros ebben.

Mint mondtam, ez az esemény masszív elégedetlenséget váltott ki a játékosok között, szinte mindenki fel volt háborodva, és a rajongók nem féltek használni a hangjukat. Bár később Bioware próbálta foltozgatni a befejezést, de az se volt egyértelmű siker. A legszomorúbb azonban az, hogy a tehetséges fejlesztő csapat itt még tudta menteni a menthetőt. Az azt megelőző két játékuk, a Dragon Age II és a Star Wars: The Old Republic még rosszabb visszhangokat kapott.

Egy percig se higgyük azt, hogy EA-nek nem csak ennyi van számláján. Más fejlesztőcégekkel "közösen" sikerült más neves franchise-sokat is bezúzni. Ilyen volt a Medal Of Honor, vagy a legutóbbi hírhedt játékuk, a Sim City újabb része. Ezekhez képest FIFA 2013 botránya már csak vihar a biliben.  (Gyakorlatilag a FIFA 2012 ráragasztották a  2013-as címkét, és úgy adták ki újra)

Mielőtt bárki avval próbálna védekezni, hogy pár játék még nem zúza szét az ipart, emlékezzünk csak vissza. A nagynevű, nagyon várt játékok bukása komoly tényező volt az előző krach ideje alatt is. Akkor is rossz fény vetettek a kiadókra, és sokan egy-egy cím után elfordultak a cégektől. Most ugyan ez történik.  Arról nem is beszélve, hogy nem ez az egyetlen, ami aggodalomra ad okot.

 

A DLC piac

Ez a probléma bizonyos tekintetben még súlyosabb is, mint a tönkre tett franchise-ok. Pláne abban az esetben, ha a kettő kéz a kézben jár, a játékosok hajlamosak bizalmatlanságra. Kiegészítő csomagok léte nem újdonság, már a 90-es években is léteztek különböző PC-s játékokhoz (abban az időben még nem volt arra lehetőség, hogy konzolos játékokat utólag bővítsenek), csak akkor még CD-n lehetett megvásárolni őket. Persze szokták mondani, hogy a DLC-nek kisebb tartalma, mint a kiegészítőknek, de ez még így önmagában nem igaz. Elég csak a Thw Ballad of Gay Tony-t említenem (Grand Theft Auto IV). Persze az egy extrém példa, mivel már majdnem egy különálló játéknak minősül, de lehet találni jó DLC-ket bőven:  Broken Steel (Fallout 3), Lair of the Shadow Broker-t (Mass Effect 2), Shivering Isles (Oblivion). Arról nem is beszélve, hogy a kiegészítő lemezek se feltétlenül jelentettek tartalmat. Például a Heroes of Might and Magic sorozat anno rendre termelte ki a tartalommal alig bíró lemezeket.

256px-HeroesChronicles.jpg

Tehát a probléma nem ebben leledzik. A gond sokkal inkább az, hogy a 90-es években (és a 2000-es évek elején) kiegészítő lemezekre nem nagyon építkezett az ipart. Néha csináltak egy-egy játékokhoz, de nem volt velük telítve a piac. Oké, hogy a HOM&M játékoknak rossz kiegészítői voltak, de mint mondtam ezeknek a száma elenyésző volt. Míg manapság, majdhogynem több DLC van, mint játék. A cégek arra építenek, hogy minél több DLC-t lehessen egy játékhoz készíteni, minél több pénzt lehessen kisajtolni belőlük, és végső soron a játék élettartalmát is próbálják meghosszabbítani vele, még akkor is, ha a következő évben már jön is a folytatás. Bár készülnek nagyon jó DLC-k, nem az a megszokott, hogy a DLC-k többsége magas színvonalú lenne. Rengeteg DLC van, ami csak néhány új multiplayer pályát vagy karaktert tartalmaznak, és hasonlóan a játékokhoz, ezeknek az elkészítéséhez is kevesebb időt kapnak a készítők. Ráadású olyan is előfordult már, hogy a játék megjelenésének napján kiadtak egy karakter DLC-t, amely alapból a játék része volt, csak kivágták, hogy plusz pénzért el lehessen adni (szintén EA, szintén Mass Effect 3.)

A két probléma, amelyet eddig megneveztem, igazából csak a felszín kapargatása. Ennél sokkal több "apró" dolog van, amely figyelmet érdemelne (IGN összefonódása a Bioware-vel és az EA-vel, a játékosok sértegetése, a vélemények kifejtése miatti kitiltások single-player játékokból stb.), de ezeket órákig lehetne sorolni.

 

Megéri ez?

A tömör válasz: nem. Igazából senkinek sem. Hogy miért nem éri meg nekünk és a fejlesztőcégeknek, az nyilvánvaló, de azt is tudni kell, hogy a kiadóknak se feltétlenül működik a jelenlegi üzleti politikájuk. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy miként jutottak el idáig. Hiszen a fejlesztőcégek és kiadók között mindig is voltak vitás helyzetek, különösen az EA hírhedt arról, miként bánik a beosztottjaival, azonban a most kialakult helyzet más. Egészen a 2008-as gazdasági világválságig kell visszatekintenünk, mely - mint annyi más területet - úgy a videójáték-ipart is érzékenyen érintette. EA (és a többi kiadó) tőzsdei értéke jelentősen zuhant, ahogy látható a következő képen.

xlarge.png

Érdekes diagram... Azonban a következő statisztika még érdekesebb.

ERTS_2.png

Jól látható, hogy amikor éppen kijött az egyik nagy név, az csak ideiglenesen növelte az EA tőzsdei értékét. Sőt, utána mintha még gyorsabb is lett volna a zuhanás (a Dragon Age 2 után se indult igazán fölfelé, inkább föl-le mozgás, végső soron stagnálás volt tapasztalható). Különösen a The Old Republic esete érdekes, mert egy havidíjas játék, sokkal tovább és sokkal több pénzt hozhatna, mint egy hagyományos játék. Nem vagyok pénzügyi szakértő, de nem kell egyetemi végzettség ahhoz, hogy megállapítsam, hogy a fenti statisztika nem néz ki jól. Az se a legszerencsésebb üzleti politika, hogy 200 millió dollárt költök egy MMO fejlesztésére, amelyet később kvázi ingyenessé teszek, mert rákényszerülök (SWTOR).

Mondanám, hogy EA a túlélésre játszik már egy jó ideje, de arról véletlenül se beszélhetünk, hogy nincs pénzük, és mindjárt csődbe mennek. Nyilván nincs annyi pénzük, mint pár évvel ezelőtt, de attól távol állnak, hogy szegényeknek nevezzük őket, még akkor se, ha ők úgy érzik. Egyértelmű, hogy taktikát kell változtatniuk, mert bár úgy tűnhet, hogy az utóbbi pár hónapban erősödött az EA, de kétlem, hogy a kedvező mutatók, mondjuk a Sim City-nek lennének köszönhetőek. Inkább valószínűsítem, hogy a jelenlegi kedvezőbb tőzsdei árfolyamot inkább a kiadások csökkentése, és elbocsátások tették lehetővé.

Persze nem csak az EA "szenved", ha úgy lenne, akkor ennek a írásnak  más lenne a címe. Még az olyan cégek is, mint az Ubisoft és a Nintendo sem áll olyan jól, és sorra hoznak rossz döntéseket. És akkor még nem is beszéltem, azokról a cégekről, amelyek mostanában mentek csődbe, mint az Atari vagy a THQ.

Alig néhány cég van, akik kezdenek kilábalni a válság okozta gazdasági zuhanásból. Érdemes megnézni, hogy kik: Valve (STEAM + bőven fordítanak időt a játékaikra), Microsoft (aki... Microsoft), Take-two (a Rockstar és az Irrational Games se kapkodja el a játékait), Activision-Blizzard.

Ez utóbbiról egy kicsit érdemes beszélni, mivel sokakban az Activision-Blizzard ugyanolyan képet fest, mint az EA elsősorban a Call of Duty széria miatt (minden évben egy új epizód kevés változtatással), de van egy lényeges különbség a két cég között. Activision-Blizzard hatalmas, rengeteg olyan húzóneve van, amelyről más kiadó cég csak álmodhat. A Call Of Duty és a Guitar Hero mind olyan szériák, ahol nem kell sok fejlesztési idő, és úgy is szórakoztatóak maradnak a játék (persze ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a játékoknak megártana a hosszabb fejlesztési idő). És akkor a Blizzardról még nem is beszéltem, aki általánosságban a hosszasan fejlesztett, de minőségi játékairól ismert (annak ellenére, hogy a Diablo 3, nem volt fényes siker). De elég, ha csak egy igazi húzónevet említek az ő részükről: World of Warcraft.

 

Szóval mit lehet tenni?

Az nem kérdés, hogy elsősorban a kiadóknak kéne a hozzáállásán változtatni. Mivel a jelenlegi taktikájuk látványosan nem működik, valószínűleg nem ártana, ha legalább a nagynevű játékok elkészítésére elég időt adnának. Vannak olyan fejlesztőcégek, amelyek a régi időben rendszeresen jó minőségű játékokat készítettek, de az utóbbi években meggyengült a felhozataluk. Valószínűleg nem a tehetségüket vesztették el hirtelen, hanem a fentebb említett okok tehetnek arról, hogy hol kis, hol nagyobb mértékben nem sikerül úgy a játék, ahogyan eltervezték. Ha újra annyi forrásuk és idejük lenne, akkor valószínűleg képesek lennének ismét legendás játékokat készíteni.

Akárhogy is nézünk, egy idő után a játékosok el fogják veszteni a bizalmukat még a neves fejlesztőcégek irányába is, ha folyamatosan gyenge vagy befejezetlen játékokat adna ki a kezük közül. Egyszer már megtörtént, és nem kizárt, hogy még egyszer bekövetkezik.

Persze ez nem azt jelenti, hogy kiadókon kívül mindenki más tehetetlen. Bármennyire is védem a fejlesztőcégeket, azt meg kell hagyni, hogy ők is változtathatnának a hozzáállásukon. Nyilván - a munkájuk végett - nem lenne a legszerencsésebb, hogy úgy kommunikálják a "hibáikat", hogy a kiadók okolják (még akkor se, ha az esetek többségében igazuk van). Viszont az nem ártana, ha nem néznék teljesen hülyének a játékosokat. Nem egy esetben tényleg úgy kommunikálnak a játékosok irányába, mintha azok nem gondolkodó lények lennének. Ráadásul néha saját magukkal, vagy korábbi állításaikkal kerülnek szembe, amikor a hibáikat próbálják foltozgatni. Nem a legszerencsésebb egy már a fejlesztési fázison túljutott játék tartalmáról úgy nyilatkozni, hogy amit az adott fejlesztő elmond a játékról nem igaz, pláne annak tükrében, hogy néhány napon belül a játékosok is szembesülnek evvel a ténnyel (ki lehet találni, megint melyik játékra gondoltam). Mert akárhonnan is nézzük az ilyen esetek csak tovább rontják a renoméjukat, amely csak tovább mélyíti a problémát. Soha nem győzőm hangsúlyozni, hogy a fejlesztők és a játékosok kommunikációja nagyon fontos, valamint azt is, hogy a fejlesztőnek fel kell ismerni, hogy mire figyeljen a rengeteg visszajelzésből. (Ami szintén nem egyszerű feladat, hiszen találkoztunk már olyannal, hogy a fejlesztőcég egy-egy problémakörnél átesik a ló túloldalára.)

És persze - bár közhelynek hangzik - a játékosoknak van lehetőségük a hangjukat hallatni. Ma már egyre több internetes közösség létezik, amely a jelenlegi problémákkal foglalkozik (pl. HTL - Hold the line) és nyilván az ember "a pénztárcájával is jelezheti nemtetszését". Ahogy szokták mondani "máshol is elkölthettem a pénzemet", és vannak azért még megbízható kiadók és fejlesztők a játékiparba, akiket inkább érdemes támogatni. Amennyiben be is következik a bukás, akkor nem úgy fog kinézni, mint a 80-as években. Ugyanis van egy lényeges különbség a mostani és a harminc évvel ezelőtti viszonyok között. Mégpedig az, hogy a piac kevésbé van monopolizálva. Persze szokás mondogatni, hogy jelenleg csak 3 nagy játékkiadó van, meg azt is, hogy csak három konzol közül lehet választani. Ez tulajdonképp igaz is, de azt se felejtsük el, hogy a konzolok és a cégek között mi volt akkor a megoszlás. Atari és az Amiga 2600 uralta a piacot. Most bármennyit is panaszkodunk sokkal osztottabb a piac, különösen a sok indi játékfejlesztőnek köszönhetően, akik sokkal több figyelmet kapnak, mint néhány éve. Ha az EA megy, akkor magával fog rántani több céget is, de nem fog mindenki vele bukni.

Éppen ezért  talán a legtisztább megoldás az lenne, ha bekövetkezne egy újabb krach. Nem szép dolog ezt leírni, mert rengeteg ember ebből él meg, és igazából senki nem szeretné látni, hogy egy újabb összeomlás bekövetkezzen. Alternatív megoldás lehetne, egy új - némileg utópisztikus -  modell megszületése. A legszerencsésebb az lenne, ha a kiadókat megkerülve közvetlenül a fejlesztőktől lehetne a játékokat megvásárolni. Ez szinte mindenkinek megérné (kivéve a kiadóknak, de feléjük már kevésbé vagyok elnéző). A fejlesztőknek nagyobb szabadságot és több időt adna, mi pedig valószínűleg olcsóbban hozzájuthatnánk a játékokhoz, amelyeknek a minősége is javulna. Persze ennek van még egy hátránya, a játékokat - legalábbis részben - előre kéne finanszírozni. Igaz, hogy erre manapság már van lehetőség, hisz nem egy indi fejlesztő él vele, de azért némileg mégiscsak lutri lenne. Bár szerintem még így is jobban megérné, mert ily módon ki lehetne hagyni a kiadókat a fejlesztésből, így az a fejlesztőkre és talán a játékosokra maradna (de ez már egy másik írás témája).

A bejegyzés trackback címe:

https://imaginarium.blog.hu/api/trackback/id/tr555541599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása